Délután az Elba túloldalán, a Drezda dombos részen található libegőhöz az ún "Schwebebahn"-hoz kirándultunk. Ez a világ első libegője, melyet 1901-ben nyitottak meg az utazóközönség előtt. Bár a kocsi kinézetében inkább a Budavári Siklóhoz hasonlít, mintsem egy libegőhöz, libegőnek hívom, mivel felsővezetéken közlekedik, és tőle 40 méterre egy valódi sikló is található. Előbbi 274 méteres pályája alatt 84 méterre emelkedik kiindulópontjától, a két, vezetékkel összekötött egyterű kocsi egyenként 40 utast képes szállítani. Utunkat úgy időzítettük, hogy a naplemente a libegőben érjen minket, így a felhők mögött bújkáló nap narancssárgás fényében csodálhattuk meg az alattunk elterülő Drezdát. Mire felértünk, a levegő erősen lehűlt, így úgy határoztunk, hogy lefelé is igénybe vesszük a Drezdai Közlekedési Vállalat külön díjazással igénybe vehető szolgáltatását. Azonban olyan szép volt a kilátás, és annyira testszettek a modern vagy éppen a felújított százéves házak, hogy félórás körsétát tettünk a domb tetején. Az ott élés egyértelműen a gazdagok kiváltsága, sok különleges épületet, kertet és luxusautót láthattunk. Visszatérve a "hegy" lábához buszra szálltunk és hazajöttünk megmelegíteni átfagyott végtagjainkat.
Kedd délután
2012.10.09. 23:15 telandras
Szólj hozzá!
A bejegyzés trackback címe:
https://drezdaban.blog.hu/api/trackback/id/tr464829867
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Nincsenek hozzászólások.
