Sokszor hallani, hogy az Erasmusosoknak könnyű levizsgázni. Ez nem igaz. A vizsgáim során semmilyen megkülönböztetésben nem volt részem, ugyanúgy kezeltek, mint egy normál Nanoelectronic Systemes diákot.
Csak szóbeli vizsgáim voltak, amitől eleinte kicsit féltem, teljesen alaptalanul, ugyanis a professzorok sem beszélnek tökéletesen angolul, az én angolom pedig kifejezetten felüdülést jelent számukra pl egy indiai diák után. A vizsgák menete kicsit különbözik a BME-n megszokottól, az előre kiírt menetrendhez kínosan ragaszkodnak, a 20 perc az 20 perc. A vizsgán elhangzott összes kérdést és választ egy hivatalos papíron egy jegyző rögzíti. Nincs kidolgozási idő, a képleteket csak összefüggés szinten kell tudni, mindenre azonnal szóban kell válaszolni, a választ rajzzal ki lehet egészíteni. Örülnek ha beszélsz, végighallgatják, így elkerülhető azoknak a részeknek a visszakérdezése, amit az ember kevésbé tud. Az idő lejártával félbeszakítanak, kiküldenek, és a jegy megszületése után visszahívnak az eredményhirdetésre. Öltönyt nyakkendőt venni tilos! :)
Az összes vizsgámra 1 és 2 közötti jegyet kaptam, amivel teljesen elégedett vagyok. Az összes téma érdekelt, ezért kénytelen voltam jól megtanulni őket... :)