Szombat hajnalban felkerekedtünk Münchenbe, a sötétség leple alatt kilopództunk a pályaudvarra és felültünk a vonatra, megnéztük a napfelkeltét majd további 4 óra utazás után megérkeztünk Nürnbergbe. Öt percen keresztül csodáltuk a várost, eztán tovább indultunk Münchenbe. Régi vágyam teljesült, ugyanis egy InterCity Expressre (ICE) volt foglalt helyünk. A 2. generációs vonattal mentünk, Németország majdnem egyetlen extranagy sebességű szakaszán (a térképen pirossal jelölt). Itt 300 km/h felett lehet közlekedni, a mi maximális sebességünk 270 km/h volt. Bár a vonatot 97-ben állították forgalomba, a hang- és rezgésszigetelés és a sínek minősége olyan jó volt, hogy 30 és 230 km/h sebesség között csak az ablakon kinézve lehetett különbséget tenni. Az otthon szokásos tüdüm-tüdüm egyáltalán nem volt hallható (eddig sehol sem hallottam Németországban).
Az ICE-szel hamar ott voltunk Münchenben, a hatalmas pályaudvarról kilépve beszippanthattuk a nyugat-német levegőt. Első utunk a szállásra vezetett, átvettük nemrég felújított szobánkat és lepakoltunk. Előkaptam a telefonomra útközben letöltött München tour-guideot, és megterveztük utunkat a belvárosba. A Karlsplatzon rengeteg ember, a közepén korcsolyapálya volt, karácsonyi stílusban kiépítve, amin szintén rengetegen voltak.
Először a Karlstorral kezdődő sétálóutcát néztük meg, ahol hömpölygött a tömeg, annak ellenére, hogy a boltok nagy része zárva volt, és a karácsonyi vásár sem kezdődött még el. Útba ejtettük a Bürgersaalkirchét, kívülről megnéztük a vadász- és halász múzeumot, de természetesen a híres Frauenkirchét sem hagytuk ki. Utunk az új, majd a régi városházához vezetett, közben pedig a térség legrégebbi, 12. századbeli templomát, a Szent Péter templomot is megnéztük. Ezután a Hofbräuhaus felé vettük az irányt, ahol teltház fogadott minket. A sok literes sörtől a hangulat remek és hangos volt. Az 1598-ban épült kocsma 1920-tól kezdve Adolf Hitler törzshelye volt, itt ismertette 25 pontos programját is, majd 1933-tól hivatalos náci kocsma lett. A bukás után a plafonra festett horogkereszteket bajor zászlókkal festették le, még mindig fel lehet fedezni benne az eredeti alakot.
Mivel nem kaptunk ülőhelyet, de szerettünk volna enni egy csülköt és inni hozzá egy sört, München másik híres sörházát, az Augustiner Bierhallét irányoztuk be. Az 1328-ban alapított Augustiner München legrégebbi és legkedveltebb söre, az ottaniak szemében (a tourguide szerint) az egyetlen sörgyár, ami nem adta el a tradíciót. Ennek a sörgyárnak az eredeti sörházába ültünk be egy hatalmas csülökre. Itt is teltház volt, de véletlenül pont előttünk szabadult fel egy hely, ezért gyorsan leültünk és rendeltünk egy Augustinert és egy igazi bajor csülköt (savanyúkáposztával és knédlivel). A kiszolgálás gyors és udvarias volt (a teltház ellenére), a hatalmas csülök hamar megérkezett, és hamar el is fogyott. Miután mindketten jóllaktunk, úgy döntöttünk, hogy a sötétségre és a teli gyomorra való tekintettel visszamegyünk a szállásra, és az Isart, az Isartort valamint a többi látványosságot másnapra hagyjuk.
