HTML

Irány Lipcse!

2012.11.04. 13:34 telandras

Tegnap reggel vonatra szálltunk 30 erasmusossal együtt és Lipcsébe utaztunk. Elég szomorkás időben érkeztünk meg. Első utunk a Völkerschlachtdenkmal-ba (nemzetek csatája emlékmű) vezetett, a 300000 tonnás épület pont úgy néz ki, mint egy normál 30 méteres kilátó csak éppen minden legalább háromszorosára van növelve, így értelmetlenül nagy, ronda, és német. Az emlékművet 1913-ban a Napóleon feletti lipcsei győzelem 100 éves évfordulójára emelték, a 91 méter magas épület tetejére 500 lépcső vezet, belül pedig egy hatalmas kupolás belső térből áll, melyet a német egység négy alappillérét jelképező négy szobor övez.

Miután a hozzá tartozó múzeumot is megnéztük, ebédelni indultunk a belváros szívében található Kartoffelhausba. Az ebéd nem volt benne az árban, de tulajdonképpen kötelező volt, két étel közül választhattunk, az árból pedig semmilyen csoportos kedvezményt nem kaptunk.

Miután jóllaktunk, egy helyi fiatal idegenvezető kalauzolt végig minket a belvároson a zuhogó esőben, megnéztük Goethe szobrát és iskoláját, a rektorok borospincéjét, J. S. Bach templomát valamint Specks Hof-ot, ami a maga 10000 négyzetméterével az 1930-as években a világ legnagyobb bevásárlóközpontja volt. Megtudtuk, hogy a 3000, belvárosban mindenhol elszórt, fehér macskakő éjszaka világít és a 80-as évek végén, a Nikolaikirchéből indult "hétfői demonstrációk" emlékére állították. Ezeken a békés tüntetéseken több 10000 ember demonstrált a demokráciáért, a szabad választásokért, az utazási szabadságért és az egységes Németországért. Ezután a hasonló témával foglalkozó Zeitgeschichtliches Forum-ba látogattunk, itt egy vezetett múzeumlátogatás keretében Németország történelmét ismertük meg a háború végétől napjainkig.

Mivel csúszásban voltunk az eredeti tervhez képest, választhattunk, hogy rögtön haza indulunk vagy a következő vonattal megyünk. Mivel az eső elállt, elszakadva a többiektől inkább sétáltunk egyet a városban, megnéztük a híres lézerkutat a Specks Hofban, egy Tchibo boltba betérve pedig vettünk magunknak egy kis Guatemalai kávét, majd mi is hazajöttünk. Itthon megnéztük a Mások Élete című filmet, hogy a látott témához kapcsolódjunk...

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://drezdaban.blog.hu/api/trackback/id/tr334888507

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása