Tegnap sikerült befejeznem a jövő hét végéig elkészítendő feladatot, ezzel megelőzve mindenki mást. Minden villamosmérnököt és informatikust, akik évekig tanulják a programozást és az algoritmusokat. Szerencse, hogy gyakran programozok mikrokontrollert. A tegnapi labor végére a robotom képes volt bármilyen hosszú és alakú vonalat követni, megállni a vonal végén, körbenézni új vonalak után kutatva, az új vonalak megtalálásakor csipogni egyet-egyet, majd kiírni az LCD kijelzőn hogy melyik irányba van és melyikbe nincs új vonal.
Ehhez képest ma alig haladtunk, mivel átadtam a stafétát csapattársamnak. Délelőtt erasmus tutórium volt, majd Dittivel és az évfolyamtársaimmal ebédeltünk. Ezután elmentem az erasmus koordinátorhoz, megkérdezni hogy felvehetek e tárgyat a Nanobiophysics és a Molecular Bioengineering kurzusai közül. Ezalatt Kamilo 0 sort adott a programhoz, majd miután visszaértem, elmondtam neki hogy hogy csinálja, majd megpróbáltam internetezéssel elfoglalni magam, de miután folyamatosan kérdezgetett és ismét 0 sorral bővítette a kódot, kénytelen voltam én megírni az automatikus kalibráló programot. Ez megkeresi a vonal közepét és beállítja a legsötétebb mért fényerősség értéknek, majd megkeresi a legvilágosabb pontot és beállítja a legvilágosabbnak. Később ezeket az értékeket használják a szubrutinok, így bármilyen megvilágítási viszonyok között képes működni. Bár az egész szubrutin nem több 30 sornál, és negyed óra alatt kész volt, tehát nem sokat haladtunk, mégse érzem magam lemaradva, mert a mai nap végére sem jutott el senki addig, ameddig én tegnap.
És már tudom hogy csinálom meg a következő lépést...
