El vagyok maradva a beszámolóval, úgyhogy igyekszem bepótolni. Andris már leírta az ő részét, én onnan kezdem, hogy hétfőn a közös eligazítás után szétváltunk. Én megkerestem az építész kar plakátját és ott megismerkedtem az én tutorommal és a többi diákkal. Mi kicsit többen vagyunk, mint Andrisék, kb. harmincan. Sok a francia, van spanyol, portugál, horvát, osztrák, olasz, lengyel, azerbajdzsáni... szóval elég nemzetközi itt is a helyzet. Sokan vannak akik hosszabb időre, vagy akár teljes képzésre jöttek. Ketten vagyunk, akik csak egy fél évig maradunk.
Bejártuk mi is a campust, megmutatták a számunkra lényeges épületek merre vannak, közösen megebédeltünk az új menzaépületben (nekem a régi sokkal jobban tetszik). Elmentünk az építész bázisépületbe, ahol az óráim 90% lesz, majd beültünk egy terembe és még pár fontos információt elmondtak a tárgyfelvétellel kapcsolatban. Bármilyen meglepő kedves otthoni építésztársak, a neptun-rendszere az itteni tárgyfelvételhez képest semmi. Van egy letölthető pdf-file az összes induló tárggyal, onnan lehet válogatni. A kiválasztott tárgyat nekünk kell felvenni és 5 variáció van, hogy hogyan tudjuk ezt megtenni.
- központi tárgyfelvétel, be kell menni csütörtökön egy nagy előadóba és ott felvenni
- a tanszéken kell feliratkozni egy listára (tolongás és verekedés szokott lenni azt mondták :)
- online kell jelentkezni (már rég vége a határidőnek... de azt mondták menjek oda, hogy én erasmusos vagyok és biztos bekerülök)
- az első órán kell feliratkozni egy listára
- vagy érdeklődd meg a tanszéken, hogy hogy kell, mert nincs oda írva semmi :D
Izgalmas lesz, mert nekem háromféleképpen kell majd eljárnom az ügyemben...
Ide írom milyen tárgyakat szeretnék felvenni, remélem mindegyik sikerül is.
- Aktzeichnen (Alakrajz) 6 kredit
- Plastische Übungen (Szobrászat) 6 kredit (+25€-t be kell fizetni a félévi anyagköltségre)
- Raum-Farbe-Licht (Kollázsolás) 6 kredit
- International Club (Saját országod kell bemutatni, nemzetközi diákoknak van) 3 kredit
- Klassizistische Architektur (XIX.század Berlin - Schinkel és a többiek, Berlinbe is visznek) 3 kredit
- Thinking New York City (Beszélgetős, filmnézős elemzése a városnak) 3 kredit
- Planungs- und Baurecht (Épjog) 3 kredit
Majd csinálok órarendet, ha végleges lesz. Az órák csak okt.15-től kezdődnek, nem tudom miért. De már nagyon várom őket.